Mon 24 Jul 2006
A piskótához:
5 db tojás
5 ek cukor
3 ek liszt
2 ek keményítő
1 ek kakópor
A krémhez:
20 g zselatin
25 dkg tehéntúró
1 dl tej
25 dkg mascarpone
20 dkg porcukor
2 cs. vaníliás cukor
5 dl tejszín
A tészta hozzávalóiból kerek tortaformában kakaós piskótát sütünk, ha kihűlt 3 lapba vágjuk
A torta alsó lapját tálra helyezzük, és meglocsoljuk 2 ek. pálinkával. A másik két lapból kívülről befelé haladva, egymás után a tetejükre fektetve hegyes késsel 4 különböző (20-16-12-8 cm) átmérőjű tányért/fedőt körbevágunk, végül egy 4 cm átmérőjű pogácsa szaggatót. Tehát 2×5 db 2 cm széles tésztagyűrűt készítünk.
A krémhez a zselatint beáztatjuk 1 dl hideg vízbe. A túrót szitán áttörjük, majd hozzáadjuk a tejet, és összeturmixoljuk. A mascarponét habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, apránként beledolgozzuk a túrókrémet.
A zselatint felolvasztjuk, simára eldolgozzuk 1 és még 1 merőkanál túrókrémmel, majd a krém egészéhez adjuk, és kihűtjük. Amikor sűrűsödni kezd, óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt, aztán sima csőrős habzsákba szedjük.
Kívülről befelé az első, harmadik, és ötödik gyűrűt eredeti helyére, a tortalap tetejére fektetjük, a köztük lévő árkot vastagon telenyomjuk-kitöltjük krémmel. Ezután váltunk, azaz a második és negyedik gyűrűt, valamint a középső kis tésztakorongot tesszük a helyére, és közüket kitöltjük krémmel.
Ezután a műveletet a harmadik tésztalappal is megismételjük, tehát 4 rétegben váltakozik egymással a tészta és a krém, így szeleteléskor sakktáblaszerű lesz a metszetük. (lásd a képet)
A maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét, és oldalát, majd behűtjük.
Tetejére díszítőkorongot teszünk, és vastagon megszórjuk kakaóporral
2 Kommentare auf “SAKKTORTA”
Kommentar schreiben
You must be logged in to post a comment.
October 22nd, 2006 at 9:35 am
Köszönöm Kedves Anikó, így ismeretlenül is, hogy felraktad a netre ezt a receptet. Már két napja keresem az én példányomat, de elkevertem valahová, már azt hittem, hogy nem is tudom elkészíteni a lányom szülinapjára, de Te megmentettél. Kösz, és üdvözlet: Andi
October 22nd, 2006 at 6:25 pm
Örülök, hogy sikerült segíteni, ezek szerint megérte létrehozni ezt az oldalt
Jó, hogy olvasod, ez engem ösztönöz a további munkára. Jó szülinapozást kívánok!